KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2026 február 4.

Adománygyűjtés

a szilágycsehi templomtorony újjáépítésére
Adománygyűjtés

 

    „És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják…” (Ésa 61,4)

    „Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.” (Gal6,10)

 

Keresztyén Testvéreim!

Mindnyájunkat megrázott a döbbenetes hír, hogy a felújítás alatt lévő szilágycsehi református műemléktemplom tornya leomlott. A gyülekezet a felújítás során szakszerűen járt el, betartva a hatályos törvényeket, a megfelelő szakembereket bevonva a munkálatokba. A munkálatok alatt megállapították, hogy a toronynak súlyos szerkezeti hibái vannak, arra azonban nem számítottak, hogy az évszázados falak összeomlanak. 

A bajban csak az vigasztal minket, hogy emberáldozat nem történt, és a tornyot újjá lehet építeni, bár a jelentős anyagi teher meghaladja a gyülekezet anyagi lehetőségeit. Ennek érdekében gyűjtést indítunk, hogy mindazok, akik imádságban hordozzák épített örökségünket és egyházunk sorsát, adakozhassanak erre a célra. 

Adományaikat az alábbi bankszámlára kérjük átutalni:

RO88BTRLRONCRT0T03790712 – TRANSILVANIA BANK

Ezzel a megjegyzéssel utaljunk: Szilágycsehi torony (Turnului din Cehu Silvaniei)

Kedvezményezett: Eparhia Reformata de pe langa Piatra Craiului, CUI 4390305

Cím: Nagyvárad (Oradea), str. Sulyok István 9. szám 

Áldja meg Kegyelmes Istenünk a jókedvű adakozókat!

Nagyvárad, 2026. február 4. 

Bogdán Szabolcs János                                             Bara Lajos István
             püspök                                                               főgondnok