KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2026 augusztus 12.

A szentséges Úrnak hála!

Ünnepi hangversennyel zárult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 20. Kántorképző Tanfolyama
A szentséges Úrnak hála!

A 2005-ös év egyházkerületünk zenei életében egy jelentős fordulópont volt: ekkor kezdték el nyomtatni Nagyváradon is az 1996-os Magyar Református Énekeskönyvet. A nyomtatásra csupán tíz évvel a megjelenése után került sor, ugyanis nagyon sok szakmai vita övezte ezt az énekeskönyvet, mely világénekeskönyvnek készült az 1996-os Református Világtalálkozóra, végül csupán Királyhágómellék és Erdély vezette be gyülekezeti használatra. Mindkét egyházkerület számára viszont történelmi fordulót jelentett, hiszen közel 85 év után Királyhágómelléknek és Erdélynek közös énekeskönyve lett. 

2006-ban pedig egyházkerületünkben kezdetét vette a kántorképzés is, mivel az új énekeskönyvet megtanítani, bevezetni a gyülekezetekbe, elsajátítani a korálletéteket – mindehhez szükség volt egy intézményes keretre. Az anyaországban már több évtizede sikeresen működő tanfolyami kántorképzés mintájára, az ottani tanmenetek alapján kezdetét vette Nagyváradon is a kántorképzés, amely idén, Istennek hála, a 20. évfolyamához érkezett.

Két évtized nem egy nagy kor egyháztörténeti szempontból, de figyelembe véve a folyamatosságot (csupán a világjárvány évében szünetelt), és azt a tényt, hogy ezidő alatt több mint kétszáz kántor fordult meg a képzőn egy vagy több alkalommal, mindenképpen irányadó a kerületünkben zajló egyházzenei élet alakulása tekintetében. Gyülekezeteinkben bővült az énekrepertoár, a református énekek kórusfeldolgozásai bekerültek az énekkarok műsorába, jelentősen emelkedett az egyházmegyei kórustalálkozók minősége, a kántorok zenei ízlése. 2009-től kezdődően pedig évente megrendezett szakmai konferenciák keretében a kántoroknak, egyházzenészeknek, kántorképzősöknek, de a lelkipásztoroknak is lehetőségük van egy-egy zenei témában elmélyülni és jobban megismerni a protestáns egyházzene nagyon gazdag tárházát.

A 2026-os tanfolyam az utóbbi idők legerősebb évfolyama volt, hiszen több zeneiskolás fiatal, vagy tehetséges refis diák vett részt, több hallgató különböző hangszereken játszik még az orgonán vagy a zongorán kívül. A sok jóhangú fiú jelentősen emelte a kórushangzás minőségét – más években az éppen mutáló fiúhangokkal küzdöttünk. Szorgalomban és elhivatottságban sem volt hiány, a három hét alatt szőtt baráti szálak pedig reméljük, megmaradnak és erősítik a csapatot a jövő évben. A 17 fiatallal idén hat tanár foglalkozott: Márkus Zoltán (orgona, karvezetés), Marczi Ernő (szolfézs, orgona, karvezetés), Pop György (ének, orgona, énekgyakorló), Nagy Judit Noémi (ének, zenetörténet), Rácz Lóránd (orgona) és e sorok írója (ének, himnológia). 

A záróhangversenyt megelőző napon tanfolyamunk vendége volt Berkesi Sándor Kossuth-és Liszt-díjas karnagy, aki részt vett a karvezetés órákon, valamint az ének-és szolfézs vizsgákon, este pedig velünk tartott a rogériuszi református templomba is, ahol Krasznai Noémi Ilona végzős hallgató kántorvizsga istentiszteletére került sor. Az ünnepi alkalmon Oroszhegyi Attila Zsolt pusztakamarási református lelkész hirdetett Igét, közreműködtek a tanfolyam hallgatói és tanárai.

A záróhangversenyre július 31-én délután 6 órakor került sor a Nagyvárad-újvárosi református templomban, Igét hirdetett Bogdán Szabolcs János püspök a 2 Kor 6,1 vers alapján: Úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét. Kihangsúlyozta, hogy szavainknak, életünknek kell, hogy legyen aranyfedezete. A hitnek versenypályáját meg kell futni, legyen az az Igének megfelelő.

Tizenegy kórusmű csendült fel a záróhangversenyen az alábbiak szerint:

Berkesi Sándor: Tehozzád emelem szemeim, Istenem (hegedű: Szabó Johanna, zongora: Nagy Máté, vezényelt Balázs Zsófia), Gryllus Dániel – Sumonyi Zoltán: Mikor látom egeidet, Pálhegyi Dávid: Jézus a mi oltalmunk (hegedű: Szabó Johanna, fuvola: Gyulai Viktória), Beharka Pál: Szent az Úr, az alkotó, vezényelt Márkus Zoltán. Szokolay Sándor: Áldjuk Isten nagy kegyelmét (zongora: Nagy Máté, fuvola: Gyulai Viktória, szóló: Krasznai Noémi Ilona, vezényelt Bodi Mátyás), Gordon Young: Alleluia, vezényelt Szűcs Dávid. Anna Laura Page: Béke trónol Isten szent hegyén (zongora: Bodi Mátyás, vezényelt Marczi Ernő), Gabriel Fauré: Virágvasárnapi himnusz (vezényelt Krasznai Noémi Ilona, zongora: Bodi Mátyás), Gárdonyi Zoltán: Hála-kánon, vezényelt Márkus Zoltán, Ősi ír áldás – ismeretlen szerző, vezényelt Lovász Nagy Angéla, végül Marc-Antoine Charpentier: Te Deum, vezényelt Marczi Ernő.

Az igehirdetést követően a tanfolyamvezető (e sorok írója) visszaemlékezett a két évtizeddel ezelőtti indulásra, amikor Oláh Mihály Zilah-ligeti lelkipásztor volt az egyházkerületi zenei előadó, az ő kezdeményezésére indult el a kántorképzés, Pap Anikó nagybányai kántornő vezetésével. Oktatóink voltak: Berkesi Sándor, Kristófi János, Leopold László, Brugós Anikó, Kozma Gyula, Kozma Márta, Pünkösti Apor, Draskóczy László, Józsa Domokos, Szeghalmi Emese, Kiss Géza, Jakó Sándor, Kiss Ferenc, Garai Zsolt. Köszönetet mondott a Királyhágómelléki Református Egyházkerület vezetőségének a támogatásért, a Nagyvárad-Újvárosi Református Egyházközségnek és a Partiumi Keresztény Egyetemnek, amely immár két évtizede ad otthont a tanfolyamnak. Örömmel és hálával ismertette továbbá a nemrég megjelent Jöjj, az Úr vár reád című ifjúsági énekgyűjteményt, amely mintegy „tananyagként” a mindennapi áhítatok segédeszköze volt a képzőn, a záróhangversenyen pedig három ének került bemutatásra, különböző hangszerelésben, Márkus Zoltán tanár úr jóvoltából.

Az oklevelek átadása után csoportkép készült, majd a hallgatók és a tanárok, hozzátartozók örömteli, közös vacsorán fogyasztották el az ünnepi tortát. 

...meg vagyok győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát, elvégzi Krisztus Jézus napjára (Filippi 1,6). Ezzel az Igével kívánunk kitartást minden hallgatónknak a megkezdett úton, hogy növekedjenek hitben és tudásban, legyenek Jézus Krisztus jó szolgái, hasznos munkatársai az Anyaszentegyház építésében.

Nagyvárad, 2026. augusztus 11.

Dr. Orosz Otília Valéria egyházkerületi zenei előadó, tanfolyamvezető