KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2023 május 17.

Ragyogó bölcsőde és óvoda Németiben

2020. augusztus 4-én ünnepélyes keretek között adták át a Németi Református Egyházközséghez tartozó Napsugár bölcsődét és óvodát.
Ragyogó bölcsőde és óvoda Németiben

Régi álma vált valóra a gyülekezetnek a bölcsőde és óvoda megvalósulásával, hiszen ahogy már Szent István is előírta: „minden templom mellé iskola építtessék, így valószínűleg Németiben is voltak papok által vezetett „oskola- klasszisok”. 

Istennek hála 2020-ban a Magyar Állam, Határon túli óvodaprogram keretén belül felújította, kibővítette és ma ebben az épületben működik a Napsugár Református Óvoda és Bölcsőde, két óvodai és két bölcsődei csoporttal.

A templomi esemény után a résztvevők átvonultak a templom közelében lévő épületbe, ahol a szalagelvágást megelőzően Kallós Zoltán főtanfelügyelő-helyettes szólt az egybegyűltekhez. Kisgyermekes családapaként és pedagógusként köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az épület a szatmári magyarság birtokába kerüljön. Ezzel a szatmári magyarság évtizedes problémája oldódik meg, ugyanis a városban eddig nem volt magyar nyelvű bölcsődei csoport, mutatott rá Kallós, elismerve, hogy ennek következményeként a bölcsődékből nagyon sok magyar gyerek román tagozatos óvodai csoportba, majd iskolába került. Kallós abbeli reményének adott hangot, hogy a most átadott épület falain belül a magyar nemzeti öntudatot fogják elhinteni a gyerekek szívében-lelkében.

Közösségünk identitásának megőrzésében kiemelkedően fontos szerepe van az oktatásnak. Magyar nyelvű bölcsődék és óvodák működtetésével elérjük, hogy gyermekeink már életük legelső éveiben anyanyelvükön tanulhassanak, magyarul daloljanak, játszanak és magyarul álmodjanak. Mert az életben anyanyelvünk és kultúránk határoz meg minket. – írta le gondolatai közösségi oldalán Pataki Csaba megyei tanácselnök.

A krisztuskövető ember a fényt viszi a sokszor torzuló világba. A bölcsődében és óvodában dolgozó pedagógusok és a személyzet a példaadás metodikájával ragyoghatnak és a gyermekek előbb-utóbb elkezdenek visszaragyogni. Számukra mindig fényforrás lesz az Úr.

A családfenntartók, a munkahellyel rendelkezők számára Szatmárnémetiben is egyre nagyobb problémát jelent a legkisebb családtagok elhelyezése, ezért is tartjuk rendkívül fontosnak az új óvoda, napközi és bölcsőde megnyitását. 

Mindenekelőtt Istennek tartozunk hálával e régi terv megvalósításáért, ugyanakkor köszönetünket fejezzük ki a Magyar Kormány és az egyházkerület munkatársai felé, valamint minden más támogató irányába, hogy akár anyagi, akár lelki formában támogatta közösségünket.

Az építkezés a magyar kormány Kárpát-medencei óvodafejlesztési program részeként valósulhatott meg, mely programot Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke Szatmárnémetiben jelentett be 2016 decemberében, ugyanakkor a pályázat lebonyolításában a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület is közreműködött.