KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2023 június 28.

Lelkészbeiktatás Selymesilosván

Szőnyi Levente lelkipásztor
Június 25-én ünnepélyes keretek között iktatták be Nemes-Szabó Renáta lelkipásztornőt.
Lelkészbeiktatás Selymesilosván

Az istentisztelet Bogdán Szabolcs János püspök igehirdetésével kezdődött, aki a 2Kir 6,15-17 versei alapján hirdette az igét. Elmondta, hogy annak idején esperes volt, amikor a lelkipásztornőt a gyülekezet egyhangúan meghívta és megválasztotta. Ez a mai alkalom pedig azt igazolja, hogy jó választás volt. A beiktatás a gyülekezet szeretetét és bizalmát fejezi ki lelkipásztora iránt. Az igében Elizeus próféta és annak szolgája áll előttünk. Egy szolga, aki megrémül az őt körülvevő ellenségtől, és nem lát mást csak veszélyt és pusztulást. Elizeus pedig bíztatja szolgáját: "Ne félj! Többen vannak velünk, mint ő velük". Ezután imádkozott szolgájáért, hogy legyen lelki látása, és meglássa az Úr seregét a domboldalon. Nagyon fontos, hogy bíztassuk szolgatársainkat és imádkozzunk értük, hogy el ne fogyjon a hitük, és legyen lelki látásuk meglátni az Úr szabadító erejét. Isten közelsége megerősíti az embert.

A beiktatás szolgálatát Sándor András esperes végezte, aki az ApCsel 1,8 verse alapján azt az üzentet fogalmazta meg Nemes-Szabó Renáta lelkipásztornőnek, hogy Jézus tanítványai azt az ígéretet kapják, hogy nem maradnak egyedül a szolgálatban. Isten az Ő Lelkét adja a szolgálatba állóknak. Ez a Lélek erősítette meg Jézust is a szolgálatban. A feladat pedig nem más, mint tanúnak lenni a világban, a gyülekezetben. Jézus tanújának lenni pedig azt jelenti, hogy lelki szemtanúja vagyok annak, ahogy Jézus bennem és általam munkálkodik. Ezután átadta a szolgálat jelképeit: a Bibliát, mint a lelki táplálék forrását; a kulcsot, amely a közösség jelképe; és a pecsétet, amely a Krisztusért végzett jó munka jelképe. Az átadás után, Sándor András esperes megáldotta a beiktatott Nemes-Szabó Renáta lelkipásztornőt.

Az egyházmegye lelkipásztorai egy-egy igével köszöntötték a beiktatott lelkipásztornőt. Továbbá köszöntőt mondott Miklós Károly egyházmegyei főgondnok, a Presbiteri Szövetség nevében pedig Tóth András egyházkerületi és Kocsis Feri Sándor megyei elnökök.

A selymesilosvai gyülekezet nevében Kovács Attila főgondnok köszöntötte beiktatott lelkipásztorát, majd Kovács Sándor gondnokkal együtt egy új palástot ajándékoztak neki.

Nemes-Szabó Renáta, mint beiktatott lelkipásztornő a Józsué 1,7-9 versei alapján szolgált közöttünk. Ez az ige vezette őt eddig életében és szolgálatában. Tudja, hogy nem könnyű vállalni a lelkipásztori szolgálatot, mint ahogy Józsuénak sem volt könnyű Mózes utódaként a választott népet vezetni. De Isten megerősítette és bíztatta őt: "Légy bátor és erős. Ne félj és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened..." Útmutatásként pedig azt kérte tőle, hogy tartsa meg a törvényt, mert a törvény igéi erőt adnak a szolgálathoz. Olyan, mint a táplálék a testnek, üzemanyag az autónak.

A selymesilosvai gyülekezet énekkara versekkel és énekekkel köszöntötte lelkipásztornőjét, majd a nőszövetség nevében Zsigmond Ildikó köszöntötte őt. A Szilágy megyei RMDSZ nevében Seres Dénes parlamenti képviselő mondta el köszöntő beszédét, kiemelve az eddigi gyümölcsöző együttműködését a lelkipásztornővel és a selymesilosvaiakkal az itt élő magyar közösség érdekében.

Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel zárult a kultúrotthonban.

Isten áldását kérjük Nemes-Szabó Renáta beiktatott lelkipásztornő életére, családjára és szolgálatára a Selymesilosvai Gyülekezetben.