KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386
2023 szeptember 24.

Egyházkerületi nőszövetségi találkozó

Mintegy 1400-an vettek részt szeptember 23-án a Diósadon megrendezett találkozón.
Egyházkerületi nőszövetségi találkozó

Egyházkerületi nőszövetségi találkozóra került sor szeptember 23-án Diósadon. A rendezvényen, amelynek témája „Életünk és szolgálatunk a krisztusi örökség fényében”, mintegy 1400-an vettek részt. Az ünnepélyes zászlós bevonulás után igét hirdetett Bogdán Szabolcs János püspök a János ev. 17, 27-28 alapján: „Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik, és nem vesznek el soha, mert senki sem ragadhatja ki őket az én kezemből.” Előadást tartott dr. Somfalvi Edit teológiai tanár Generációk közötti kapcsolatok, mint erőforrás az egyházban címmel, illetve Imhol, az Úr szolgálóleánya címmel Bogya-Kis Mária elnök. A záró istentiszteleten P. Tóthné Szakács Zita, a Dunántúli Református Egyházkerület nőszövetségi elnöke szolgált, ágendázott Szánthó Júlia, a Zilahi Református Egyházmegye nőszövetségi elnöke. 

E helyen is köszönjük Bogya-Kis Mária leköszönő nőszövetségi elnöknek, aki mintegy két évtizeden át töltötte be ezt a tisztséget, és az idén nyugdíjba vonul. Köszönet a házigazda Diósadi Református Egyházközségnek és a Zilahi Református Egyházmegyének, Kádár Tamás esperesnek, hogy megvalósulhatott a találkozó! 

Fényképek: Torkos Márk Erik/KREK