KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

A temesvári népfelkelés 20. évfordulója

A KRE sajtóosztálya
Határozati Állásfoglalás a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján
A temesvári népfelkelés 20. évfordulója

Határozati Állásfoglalás a temesvári népfelkelés és forradalom 20. évfordulóján

          A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa Isten iránti hálával és köszönettel emlékezik meg a húsz évvel ezelőtt megtörtént forradalmi eseményről, amely Temesváron, a belvárosi református egyházközségben robbant ki. Tőkés László lelkipásztor és családja, a gyülekezet presbitériuma és az egyházközség tagjainak a kommunista diktatúrával szembeni küzdelme rövid időn belül tömegeket mozgósított és késztetett ellenállásra. A felekezeti és nemzeti hovatartozás elveszítette jelentőségét, a tömeg és a keresztény egyház egyazon célból – és Isten nevében – szövetkező közösséggé vált. Sok temesvári megélte azokban a napokban, hogy az otthontalanságra nyomorított egyház mégsem hazátlan, mert otthona van Istennél, a mennyben, és ez a tény mindenek felé emelő erővel párosul. Megélték az erőtlenségben jelentkező kegyelem csodáját. Bizonyossá lett, hogy az egyház ereje Temesváron sem a földi erők forrásából származott, hanem Isten láthatatlan erejéből, amit a gyülekezet éppen földi gyengeségének mélypontján tapasztalt meg. „És ezt mondta nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekszem azért az én erőtlenségeimmel, hogy Krisztus ereje lakozzék én bennem.” (2 Kor. 12, 9) 
          A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa örömmel és elégtétellel örökíti meg a történelmi jelentőségű temesvári forradalmi események huszadik évfordulójának ünnepi ülésén, hogy az ateista uralom alatt szenvedő Közép-Kelet-Európa országaiban éppen egyházkerületünk kebelén éledt meg újra az egyház szolgálata a hitüktől és gyülekezetüktől elidegenített egyének és közösségek között. Önazonosságának megfelelően, az egyház ismét kifejezhette, hogy elkötelezve érzi magát a világ iránt, és felelősséget hordoz gondjainak megoldása terén. A templom falai közé beszorított „papok és léviták” ettől fogva felbátorodhattak, és irgalmas szamaritánusként léphettek ki a küzdőtérre, hogy sebeket gyógyítsanak, és testi-lelki egészséggel élőket vonjanak be az építés szolgálatába. Egyre nyilvánvalóbbá lett, hogy Isten kegyelmi ajándékai az egyházban a közösség által hozzák meg gyümölcseiket. Azok a közösségek kamatoztatták a kegyelmi ajándékokat, amelyek köszönetet és imát tudtak mondani minden megvalósulásért. 
          A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa elismeréssel adózik Tőkés László temesvári lelkipásztor forradalmi szerepvállalásának, hősies kiállásának, valamint két évtizedes egyházépítő és őrállói szolgálatának. Vezetésével egyházkerületünk a legtermékenyebb esztendőket tudhatja maga mögött. Egyház, oktatás és kultúra terén hatalmas lemaradásokat pótolhattunk. Új templomok, gyülekezeti házak, lelkészlakások épültek. Az óvodától egyetemig kiépítendő oktatási programtervben született meg az első magyar egyetem Romániában, éppen Nagyváradon, de óvodák kezdték el működésüket, és gimnáziumok folytatták államosítás előtti szolgálatukat. Tőkés László püspök közéleti tevékenysége és intézményépítő szolgálata valódi példaadása annak, hogy mit tesz az alkotó hit, mit ér el az imádkozó értelem. Számos külhoni kitüntetése után Tőkés László elnyerte a Románia Csillaga Érdemrend lovagi fokozatát, ezzel a Forradalmi Emlékév alkalmával Románia elnöke végre elismerte forradalmi személyiségét, és a temesvári református egyházközség forradalmi szerepét.
          A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Igazgatótanácsa tisztelettel üdvözli a forradalmi emlékév megemlékező rendezvénysorozatát, annak minden résztvevőjét. Ugyanakkor ünnepi határozatban mond köszönetet Tőkés László európai parlamenti képviselőnek és családjának, egykori gyülekezetének, valamint Temesvár városának az 1989-ben meghozott áldozatért, amelynek következményeként egyházunk és országunk lakói Isten kegyelméből megszabadultak a sötétség gyilkos erőitől.

Nagyvárad, 2009. december 18.                              A Királyhágómelléki Református Egyházkerület
                                                                                                    
Igazgatótanácsa

 

A húsz évvel ezelőtti eseményekre emlékeztető tábla a Temesvár-belvárosi templom falán