KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

A KRE Nőszövetségének XI. Konferenciája

Bogya Kis Mária, egyházkerületi nőszöv. elnök
Körlevél A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségeinek
A KRE Nőszövetségének XI. Konferenciája

Körlevél

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségeinek

„Mindeddig megsegített minket az Úr!” 
              (I.Sám.7,12) 

    


            Kedves Asszonytestvéreim!


2010. március 13.-án Egyházkerületünk Nőszövetségének Vezetősége tavaszi találkozóját a Szatmárnémeti Szamos - negyedi református templomban tartotta, amikor megpróbáltuk feleleveníteni a múltat, kiértékelni a nőszövetség munkáját, és előretekintve a jövendőt tervezgettük. A nőszövetség egyértelműen megszólítottnak érzi magát a püspöki jelszó által, hogy „gyógyító egyházzá kell lennünk” (Csűry István püspök székfoglaló beszéde-2010 január). Ez a célkitűzés a női lélek számára nem idegen, hiszen az egész életünk arról szól, hogy szolgálunk a családban mindig azoknak, akik a legkiszolgáltatottabbak: a kicsinyeknek, az időseknek, a betegeknek. Nőkként, édesanyákként sokszor éjt nappallá téve végezzük Istentől kapott feladatainkat: ha beteg a gyermek, ha szenved a társ, ha a magára maradó idős szülő fájdalma enyhítésére vár, mi mindig ott vagyunk. Áldott az az egyház, amely gyógyító egyházzá akar lenni! Áldott az a gyülekezet, amelyben ott vannak a szolgáló Márták és Máriák és imádkozva - dolgozva lesznek áldássá mások számára.
            Május van. Anyák napja alkalmából a gyülekezetek gyermekei köszöntőverssel, sok szép gyermekdallal adóznak a kapott szeretetért. Apró kezekből meghatódva vesszük át a hála virágait és tudjuk: ez a perc mindent megér! Miközben mindig mi adunk időt, erőt és sok álmatlan éjszakát mégis mi vagyunk a nyertesek, hiszen a világ legszebb ajándéka édesanyának lenni.  
Ezúttal szeretném tájékoztatni asszonytestvéreimet arról, hogy a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetségének XI. konferenciáját 2010. július 24 –én tartjuk. Helyszín: Nagybánya - Óvárosi református templom.
A konferencia témája:

  1. 2010 jubileumi év: a Királyhágómelléki - és Erdélyi Nőszövetség újjászervezésének 20. évfordulója
  2. Nagy elődök nyomdokaiban - asszonysorsok, példaképek

 Lorántffy Zsuzsanna életútja – halálának 350. évfordulója
 Árva Bethlen Kata születésének 310. évfordulója

Igehirdetés de. 10 óra: Dr. Békefy Lajosné Röhrig Klaudia ref. lp. – Budapest
Előadóink: Dr. Békefy Lajos ref. lp. – Budapest,  P. Tóthné Szakács Zita ref. lp. - a Magyarországi Zsinati Iroda osztályvezetője, Gulácsy Lajos kárpátaljai ny. püspök.
A nőszövetségek húsz éve – Bemutatkoznak az egyházmegyék nőszövetségei.

  1. Meghívottaink: a Királyhágómelléki Ref. Egyházkerület Vezetősége és a Nőszövetségek
  2. az Erdélyi Ref. Egyházkerület Nőszövetségeinek képviselői
  3. Magyarország-, Felvidék-, Kárpátalja-, Délvidék Nőszövetségének küldöttségei

Oklevelek átadása, zászlóavatás 
Záró istentisztelet - Úrvacsora: Gede Ildikó ref. lp. – Erdélyi Ref. Egyházkerület Nőszövetségének elnöke.
Jelentkezési határidő: július 15. a következő telefonszámokon: 
 Nagybánya Óvárosi Református Egyházközség :  0262211048 – vagy Bogya Kis Mária  : 0261769745. 
Folyamatban van egy jubileumi évkönyv kiadása.  Ehhez kérünk május 31-ig írásokat, fényképeket a nőszövetségek életéből. Minden nőszövetség jelezze megalakulása idejét, nevét és taglétszámát. Ha egy történelmi személyiség nevét viseli, néhány mondatban jelezze, hogy ki volt ő. A zászlóval rendelkező nőszövetségek küldjenek képet a zászlóról. Írjanak a nőszövetségek megvalósításaikról, munkáikról, ki hogyan járult hozzá a gyülekezet építéséhez az elmúlt húsz esztendőben. Állítsunk emléket azon kiemelkedő személyiségeknek, akik segítettek újraalakítani a nőszövetséget és tevékenyen kivették részüket a közös munkából.
A konferencia részvételi díja 5 (öt) lej, amelyből kávét, kalácsot és ásványvizet biztosítunk.  Hozzuk magunkkal zászlóinkat, a lelkésznők palásttal jöjjenek, hogy segíthessenek az úrvacsoraosztásban, amit előre is szeretettel megköszönünk.
Isten áldása kísérje életünket, szolgálatunkat. Mindenkit nagy szeretettel várunk.

                                                           
Szatmárnémeti, 2010. május 4.    

Tisztelettel :

Bogya Kis Mária

Egyházkerületi nőszöv. elnök