KIRÁLYHÁGÓMELLÉKI REFORMÁTUS EGYHÁZKERÜLET
Akik Istent szeretik, minden javukra van. (Róm 8,28)
410202 Nagyvárad (Oradea), Sulyok István u. 9 szám, Románia - tel/fax: +4-0259-435.386

Csűry István püspök az Amerikai Egyesült Államokban

A KRE sajtóosztálya
2010 a református egység éve, hiszen a nagyhírű amerikai egyetemi városban, Grand Rapids-ben június 18-án, pénteken megalakult a Református Egyházak Világközössége (REV), amely világszerte 80 millió református keresztyént képvisel majd.
Csűry István püspök az Amerikai Egyesült Államokban

„Igyekezzetek megtartani a Lélek egységét a békesség kötelékével.”

2010 a református egység éve, hiszen a nagyhírű amerikai egyetemi városban, Grand Rapids-ben június 18-án, pénteken megalakult a Református Egyházak Világközössége (REV), amely világszerte 80 millió református keresztyént képvisel majd. A református világszervezet a Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács egyesülésével jött létre. A Református Egyházak Világközössége alakuló ülése nyomán, június 19-28. között az új világszervezet első közgyűlésére is sor kerül. 
A Királyhágómelléki Református Egyházkerületet Csűry István püspök és Antal János előadótanácsos képviselik az egyháztörténeti jelentőségű eseményen.

kep

Csűry István püspök, Clifton Kirkpatrick, a Világközösség elnöke, és
Poznán Béla újonnan választott amerikai magyar püspök az ünnepi
nyitóistentisztelet előtt

A Református Világszövetség és a Református Ökumenikus Tanács 2005-ben elhatározott egyesülése elől pénteken minden akadály elhárult. Helyi idő szerint reggel 8 órától került sor a Református Ökumenikus Tanács, 9 órától pedig a Református Világszövetség utolsó közgyűlésére. Mindkét szervezet kimondta megszűnését, és egyhangúlag elfogadták az egyesülés teológiai és jogi vetületeit tartalmazó alapokmányt, melynek értelmében a világ reformátussága olyan elkötelező közösséggé lesz, melyet egymás igaz egyházlétének teljes elfogadása, a szószéki- és úrvacsorai közösség, illetve a kölcsönös felelősségvállalás jellemez. Erre az elkötelezettségre utal a nagygyűlés központi témájául választott igei gondolat is: „A Lélek egysége a békesség kötelékével” (Efézusi levél 4,3). 
A Református Egyházak Világközösségének hivatása ugyanakkor, hogy a református, presbiteriánus, kongregacionalista és egyesült tagegyházakat a korábbinál nagyobb súllyal képviselje a római katolikus, ortodox, evangélikus és karizmatikus egyházakkal folytatott, ökumenikus párbeszédben. 
            „Egyházkerületünk Istennek ad hálát a református világszervezet megalakulásáért. Érzékeljük a világ minden részén élő reformátusok közös szándékát, amely egyfelől Isten Igéjének mélyebb megismerésében, másfelől az egyházrészek közösségének megerősítésében válik határozott céllá és elérhető eredménnyé. A Református Egyházak Világközössége kifejezte hitét a Lélek egységteremtő szolgálata mellett, amely Isten népét egy közös testben tartja, egyetlen reménység alatt, hogy egy Urunk van, a hitünk is egy, amit az egy keresztség szentesít. Református egyházunk részeinek, úgy mint híveinek, gyülekezeteinek, minden szervezetének e nagy szeretetért és kegyelemért szükség ’a békesség kötelékével’ egyként az Egyet követni. Kérünk minden gyülekezetet, hogy az istentiszteletek keretében imádkozzanak a megújhodó egységért, az egységben a megújuló lelkületért, mert megújult életünkkel fogjuk megújítani a körülöttünk szenvedő világot.” – fogalmazott alkalmi üzenetében egyházkerületünk püspöke. 
A Világközösség első közgyűlésének munkálatait ünnepi istentisztelet nyitotta meg, melyen együtt fohászkodott a mintegy ezer küldött, megfigyelő és vendég a Grand Rapids-i Calvin College óriási arénájában.

Grand Rapids, 2010. június 19.

A Királyhágómelléki Református Egyházkerület
Külügyi és Ökumenikus Osztálya